Szilvák, ringlók
A termesztett szilva (Prunus domestica L.) „keleti eredetű”; ennél pontosabbat botanikusaink nem tudnak mondani. Hazai legkorábbi leletünk a bronz-vaskorból származik. Hazai nemesítése világhírű lett. Ősi magyar szilvák: Besztercei szilva, Boldogasszony szilvája, Duránci szilva, Nyári aszaló, Penyigei szilva, Sár(ga) szilva és Vörös szilva.
BESZTERCEI SZILVA
Első világhódító gyümölcsünk, először szerzett a magyar gyümölcstermesztésnek európai hírnevet. Beszterceinek csak itthon nevezzük, a külföld Magyar szilvának tisztelte. …Egy 1522-ben kelt oklevélben olvassuk először a nevét: una libra pruni besztercei, majd 1554-ben: vettem besztercei szilvát, 1558-ban pedig mint aszalt szilvát is feljegyezték: aszú besztercei szilva. FABRICIUS BALÁZS is felsorolta a hazai szilvafajták közt. Magyarországi városról kapta belső használatú nevét, a külföld meg kifejezetten Magyar szilvának nevezte…
Történetének bevezetéséből már tudunk egyet mást. A nemesebb szilvák először a császári Rómában jelentek meg keleti hazájukból. Szíriában termesztették az első nemes szilvát, s Damaszkuszban aszalták, aszalva jutottak Rómába. PLINIUS még az idegen (külföldi) fák közt sorolja fel, majd a gyümölcsfákról írt fejezetben azt mondja róla: „Az idegen fák közt felsoroltuk a damaszkuszi szilvákat, amelyeket a szíriai Damaszkuszról neveztek el. De ezek Itáliában is meghonosodtak, csontáruk nagyobb, húsuk kevesebb, aszaláskor nem asznak össze.” COLUMELLA is foglalkozik a damaszkuszi szilvával, GALENIUS pedig orvosi tekintetben méltatja, s összehasonlítja a többi fajtával, megállapítja, hogy a pálmát a damaszkuszinak kell adni. A damaszkuszi szilva tehát már első megjelenésekor, mint bélszabályozó gyógyszer hódította meg az ókori civilizált Európát.
Mint általában a nyugat-ázsiai gyümölcsfajták, a damaszkuszi szilvák is a Balkánon, Itálián és Hispánián át hatoltak nyugatra és északra. Franciaországba Itálián és Hispánián, hozzánk a Balkánon át. A damaszkuszi szilva azonban tulajdonképpen csak finoman aszalt vagy cukrozott szilvát jelentett, nem valamely egységes fajtát. A kökényszilvával szemben ugyan a nemes szilva fajtáit, de többfélét. Nyugaton pl. régi idők óta a cukrozásra való, de egyébként lágyhúsú kotyószilvákat nevezik damaszkusziaknak, s mert a szilvafajták rendszerét nyugati pomológusok alkották meg, a hivatalos szilvarendszerben is ezeket a fajtákat foglalták össze damaszkusziaknak. Hozzánk azonban más szilvák jutottak el a balkáni úton damaszkuszi szilva gyanánt, azok a fajták, amelyeket Közép-Európában csakhamar magyar szilváknak neveztek, s LINNÉ is így különböztetett meg.
A 16. század magyar szilvái, a Besztercei szilva rokonsági köre, tehát a Balkánon át jutott hozzánk. Nyilván fokozatosan terjedt északra, először a Szerémségben jelent meg, s onnan terjedt főként Erdély felé és Erdélyen át a Kárpátokban fölfelé, az ország észak-nyugati határáig. Minden bizonnyal már a 15. században meghonosodott az országban. Azonban amíg régi módra termesztették, amíg ugyanolyan kezdetleges módon gondozták, mint a kökényszilvákat, addig sem alakgazdagságát, sem nemes tulajdonságait nem mutathatta meg teljességében.
Ennek akkor érkezett el az ideje, amikor iparrá nemesedett nálunk a gyümölcsaszalás. Az aszalás ugyan ősi gyakorlat, ismerte már az újkőkori ember is, nem kérdés, hogy az aszalt gyümölcsöt a középkori Európában is, de csak kezdetlegesen, háziasan. Az aszalás keleten emelkedett ipari színvonalra, s onnan hozták, részben még korunkban is onnan hozzák, Európába a nemes aszalt gyümölcsöt, az aszalt datolyát, fügét, szőlőt és szilvát. A keleti aszalt szilva egyeduralmát azonban a 16. században megtörték Európában, s a nemes aszalt szilva a 16. században Magyarországról került forgalomba. Ez volt a Besztercei szilva.
Az aszalásnak sokféle módja ismeretes. Legegyszerűbb napon aszalni a gyümölcsöt. A szilvát azonban főként tűzön aszalják. A régimódi népies aszalókat LUBY MARGIT ismertette a szamosháti szilvatermesztéssel kapcsolatban. Még ez a kezdetleges aszalás is lehetővé teszi az aszalt gyümölcs szállítását és kereskedelmi értékesítését. A panyolaiak Debrecenbe és Beregszászba viszik aszalványukat és jobb áron értékesítik, mint otthon. Beregszászból pedig Lengyelországba is utat talált az aszalt szilva.
Ilyen módon kell elképzelnünk a Besztercei szilva eredetét is, azzal a különbséggel, hogy magasabb fokú aszalási módszerrel készítették az árut, és abból a nemes szilvatörzsből válogatták hozzá a gyümölcsöt, amely, mint említettük, valamikor a 15. században terjedt felfelé a Kárpátokban. Minden bizonnyal gyógyszerészek készítették ezt a magas tökéletességű magyar aszalt szilvát, s mint a szilva neve is mutatja, az elsőket valószínűleg Besztercén. A magyar városok ipara, kereskedelme és kultúrája magas fokra emelkedett a 15. században, az erélyi Besztercéé is. Beszterce eredetileg szláv szó, patakot jelent. Mint földrajzi név elég gyakori a Kárpátok területén, folyók és községek neve. Közvetlen bizonyítékunk nincs arra, hogy a Besztercei szilva az erdélyi Besztercéről kapta a nevét, de ilyennek tekintik a nyelvészek. A szászok Nösner Pflaume néven ismerik ezt a szilvát, Nösen pedig az erdélyi Beszterce régi szász neve. Talán arra is hivatkozhatunk, hogy V. LÁSZLÓ király besztercei grófságot adományozott HUNYADI JÁNOSNAK, ezt előbb LÁSZLÓRA, majd MÁTYÁS király SZILÁGYI MIHÁLYRA ruházta, akivel megszűnt ez a méltóság. Ha egyebet nem, annyit mindenesetre bizonyít a besztercei grófság, hogy Besztercének abban az időben számottevő neve volt az országban.
A magyar aszalt szilva kiviteléről az első egykorú adatot CORDUS VALERIUS, a pomológiával kapcsolatban már említett botanikus orvos ama munkájában olvassuk, amelyet DIOSKURIDES gyógyszertanához, a MATERIA MEDICÁ-hoz írt magyarázatul. CORDUS 1544-ben, fiatalon hunyt el, munkája – halála után – 1561-ben látott napvilágot. A 16. század első feléből származó feljegyzés így szól: „A damaszkuszi szilvát a gyógyszertárak aszalva tartják. Ugyanígy a nagy Magyar szilvát is, amelyet a magyarok damaszkuszinak, a németek pedig Grosse Zwetschen-nek és Ungarische Pflaumen-nek neveznek. Ezeket ugyanúgy használják, mint a damaszkusziakat. Hozzánk az aszalt szilvákat Magyarországból, Csehországból, Ausztriából, Erdélyből és Morvaországból hozzák, mindezeket közönségesen Zwetschen néven ismerik.” Tíz évvel később MATTIOLI PIERANDREA, latinosan MATTHIOLUS, szintén DIOSKURIDES nyomán írt gyógyszertani munkájában olvasunk a Magyar szilváról: „A pálmát, mint GALENUS írja, a damaszkuszi szilvának adjuk, amelyet a velencések hoznak Szíriából. A második helyet Németországban az a szilva foglalja el, amelyet Pannóniából és Erdélyből szállítanak.”
Néhány évvel később GESNER KONRAD, (…) még bővebben tudósít a Magyar szilváról. Gesner Horti Germaniae című munkáját együtt adta ki CORDUS két, már szintén említett növénytani munkájával, s mint tudjuk, öt közép-európai városban 9 magyar gyümölcsöt ismertet. Magyar szilva mind az öt kertben volt, nem is egy, hanem többféle. A szilvákról szóló részben e magyarországi eredetű szilvákat így ismerteti GESNER:
„Magyar szilvák, amelyeket közönségesen Twesca (Zwetschgen) néven ismernek, kétféle is van, egyik nagyobb és hosszabb, a másik kisebb, gömbölyűbb, édesebb, Lindauban, CURTIUS kertjében. Az előbbi fajtából nekünk is van egy fánk, amely magről már négy könyök magasra nőtt. Egy polgártársamnak idős fája is van, de nem jól terem. Bázelben LOSS JOHANN JAKOB kertjében jól megérleli gyümölcsét.
Magyar szilvák, a legkiválóbbak, talán a valódi damaszkusziak, WOYSSEL boroszlói kertjében (is találhatók). Ilyeneket a velencések küldenek néha Császár szilva néven, drága áron, nagyok és húsosak, savanykásak. Ezeket, vagy a hosszúkás nápolyiakat, egyesek Császár szilvának nevezik, minthogy AUGUSTUS császárt gyönyörködtették. Egyik vagy másik fa Császár szilva.
Másféle magyar szilvák, arany- vagy viasz-színűek, tyúk-, sőt kacsatojás nagyságúak, húsosak, pompás ízűek, WOYSSEL boroszlói és KREICH torgaui kertjében.”
Ezek szerint GESNER négyféle magyar szilvát írt le, amelyek közül egy a Sárga tojás-szilva, ugyanaz, amely MIKSA király levelében Fehér lószemű szilva néven szerepel. A Besztercei szilvával azonos a lindaui, a zürichi és a bázeli magyar szilva. Ellenben a boroszlói legkiválóbb, és a Császár szilvához hasonlított magyar szilva nyilván az, amelyet csak a múlt század elején írt le LEIBIZER JÁNOS Nemes magyar szilva néven.
A Besztercei szilva és általában a magyar szilvák németországi megjelenéséről és elterjedéséről CORDUS, MATTHIOLUS és GESNER munkáiból elég pontos képet nyertünk. Nem kérdés, hogy e szilvák Magyarországon termettek, itt dolgozták fel aszalvánnyá, s innen jutottak a német és a svájci gyógyszertárakba, majd kertekbe. Maga GESNER mondja el, hogy magról nevelt magának magyar szilvafát, természetesen egyszerűen úgy, hogy a gyógyszertárban vásárolt aszalt szilva magját elültette. Abból pedig, hogy már CORDUS Morva- és Csehországra is utal, nyilvánvaló, hogy a magyar áru Csehországon és Szilézián át jutott Németországba, s onnan Svájcba.
Ez a közvetítő út ősrégi kereskedelmi vonal. Első emlékei a történelem előtti időkbe visznek, a borostyánkő kelet-középeurópai útvonala volt ez, amely a Keleti-tenger partvidékét kötötte össze a Közép-Duna medencéjével. Ezen hozták ide az északi árukat, ezen vitték északra a délieket. A gyümölcskereskedelemnek is fontos útja lett a 15. századtól kezdve, amelyben MÁTYÁS király Boroszlóig terjesztette a magyar hatalmat. Természetesen nemcsak tőlünk indultak áruk ezen az úton északra, hanem onnan is kaptunk. Gyümölcsöt is. Tőlünk vitték ki ezen az úton a magyar szilvákat, a magyar borokat, viszont mi kaptuk onnan a szászországi gyümölcsöket, pl. a Masánszki almát, a Berény szilvát. Az előbbiben Meissen cseh, az utóbbiban Brno magyar nevének emléke él. Különösen érdekes az utóbbi. Nemrégiben MELICH JÁNOS azt igyekezett bizonyítani, hogy Brno (Brünn) neve a magyar Berény (beren, birin) átvétele. Hajdan azon a vidéken több magyar telep volt, amit földrajzi nevek igazolnak. A Berény szilva valóban brünni szilva volt. Csak annyit tudunk róla, amennyit LIPPAY munkájában olvasunk: „apró, édes, gömbölyű szilva, akit némelyek Berény szilvának neveznek, németül Brüner Zwespen, magyarul is Édes kökényszilva.” Minthogy e szilva a nem egészen világosan értelmezhető szöveg szerint valószínűleg „fele-sárga, fele-veres” színű volt és „oltással jobb szaporítani”, talán mirabella féle szilva lehetett.
A magyar szakirodalom csak a 17. században fedezi fel, hogy a Németországban magyarnak nevezett, elterjedt szilva a mi Besztercei szilvánk. LIPPAY ír e tárgyról, de sorai arra mutatnak, hogy az ő korában már elfeledték a magyar szilvakivitel németországi hódítását, és már senki sem tudta, hogy a német Kékszilva a Besztercei szilva származéka. Az oltott szilvák közt „első helyet foglal magának – írja LIPPAY – a Besztercei vagy magvaváló kék szilva; öreg, hosszúkás, kit az auktorok Magyarországi szilvának hínak azért, hogy Magyarországon legjobb és egészségesebb s édesebb terem.”
A múlt század folyamán a Besztercei szilva másféle változatait is megismertük. PÓLYA JÓZSEF fedezte fel 1870-ben a Gömöri nyakas szilvát, amelyet később BERECZKI írt le. E szilvát Gömör megye hegyein magasabban fekvő szilvásokban termesztik. A Keleti-Kárpátokban a Máramarosi nyakas szilva helyettesíti, amelyet szintén BERECZKI írt le. A Besztercei muskotályszilva Biharból, Abaújból és Gömörből hódította meg a közönséget, BERECZKI már 1872-ben ismertette francia szaklapban. BUDAI JÓZSEF e szilvatörzs nagyobb és édesebb alakjának vélte a Magyar cukros szilvát is, amely Nagybányától a Hargitáig honos. Mint ebből a változatosságból látjuk, a Besztercei szilva jellegzetes kárpáti alakokkal tűnik ki. Még inkább igazolta azonban, hogy mennyire Magyarország a hazája, mikor az Alföldön is nagyban kezdték termeszteni, s az Alföldhöz is könnyen alkalmazkodott. Az Alföldön a meleg nyár és a hosszabb tenyészidő következtében hamarabb megérleli gyümölcsét, nyári szilva lett belőle, s ezt az alakját most Nyári aszaló szilva néven különböztetik meg.
PACZELT SZILVÁJA
Régi magyar fajta, Paczelt János debreceni városi főkertész választotta ki az 1800-as évek végén, ismeretlen szilvafajta magcsemetéi közül.
Érési ideje augusztus vége – szeptember első fele. Szedését rendszerint már augusztus második felében meg lehet kezdeni.
Igen bőven termő, jól termékenyül, valószínűleg öntermékenyülő.
Igen nagy gyümölcsű, hízott szilva alakú, a kocsány felé keskenyedik. Alapszíne lilás-kék, fedőszíne kékes-pirossal mosott élénk lila, erősen hamvas. Kocsánya középhosszú, közepes vastagságú, színe zöldes-lila, karminpirossal mosott. Húsa sárga, narancs-sárgás-zöld, nem túl kemény. Íze középerősen édesen savas. Igen jól szállítható.
Levele nagy, széles tojásdad, a levélnyél pirosas. Vesszeje középerős, barnás-piros, lilásan mosott színű. Koronája jellegzetesen nagy , széles lehajló, félgömb alakú.
Nagy az ellenálló-képessége, edzett, a téli fagyok iránt is ellenálló. A szilva gombabetegségei és állati kártevői közül egyik sem károsítja különösebben. Nem igényes, bárhol, a szilvatermesztésre alkalmas területeken jól fejlődik. Nagy gyümölcse miatt aszalási célra igen alkalmas árufajta, kisebb mértékben áru-gyümölcsösökben is indokolt további telepítése.