Az igazán jó pálinka elkészítése művészet. Sok mindenre oda kell figyelni, ugyanakkor van három olyan terület, ahol érdemben eldőlnek a dolgok. Itt lehet jelentős mértékben javítani vagy éppen rontani a pálinkafőzés során produkált minőségen. Az egyik ilyen elem a magozás, a másik a pálinka metanoltartalmának megfelelő beállítása, míg a harmadik a szeszpára megfelelő hűtése.

Egy kutatás során különböző gyümölcsfajok (alma, körte, meggy, kajszibarack és szilva) jellemző illékony komponenseit (összességében 75-80 db vegyületet) vizsgáltak, és megállapították, hogy a lepárlás folyamán az egyes komponensek tipikus lepárlási jelleggörbéknek megfelelően kerülnek át a párlatba, vagyis jól csoportosíthatók annak alapján, hogy az elő-, közép- és utópárlati szakaszban milyen mértékben dúsulnak. A kulcsszó a deflegmáció, ami részleges kondenzációt jelent. Kiderült, hogy a lepárlási paraméterek változtatása révén tudatosan lehet alakítani a párlat összetételét, és a gyümölcskarakter ezáltal intenzívebben jelenik meg.

A jó pálinka készítésének legfontosabb feltételei a szüret megfelelő időpontjának kiválasztása, az utóérlelés körülményei, a hibátlan (kevés etil-acetátot eredményező) cefre, a nem túl erőteljes deflegmáció a főzés közben, valamint a több, legalább két részletben történő főzés, ahol az utópárlat-elválasztás környékén dúsuló vezéraromák mennyisége úgy maximalizálható a középpárlatban, hogy a sok vezéraromát tartalmazó, „szélesre” főzött, de utópárlatos jegyeket viselő főzés hibái eltüntethetők lesznek a teljesen tiszta főzés középpárlatával.