Szőlők

 

A szőlő-termesztés és bor-készítés összes magyar szava török eredetű (szőlő, bor, csiger, ászok stb.), ebből következik, hogy őseink ismerték a szőlőtermesztést és a bor készítését. A magyar szőlőművelés kettős gyökerű; a nyugati területeken bizonyos római hagyaték őrződött meg, míg a Gyöngyös környéki, a tokaj-hegyaljai Kelet, Belső-Ázsia felé mutat. A szőlő eredetét illetően kétféle nézet uralkodik; az egyik szerint őshazája a Kaukázus, Perzsia és a Földközi-tenger vidéke volt, ahonnan a legkorábbi termesztett szőlőmagok a Kr. előtti V-IV. évezredből származnak, amelyek átmenetet képeznek a ligeti szőlő és a termesztett szőlő között. E nézet szerint a szőlőművelés terjesztésében az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak mellett a kisázsiai népek, a türkmenek, a tádzsikok és az özbegek vettek részt. A másik nézet szerint a szőlő őshazája Közép- illetve Belső-Ázsia, „Ázsia Szíve”, a Turfán-medence. Turfán egy részét régen is – és ma is – „Tokaj”-nak nevezik; itt „a szőlőtőkén rajta hagyják a termést, míg az meg nem töpped, majd belőle édes, émelyítő italt készítenek”. Kínai Évkönyvekből tudjuk, hogy a kínaiak négyezer éve ismerik a szőlőt és a bort. Amíg az európai borok „szárazak” voltak, addig az ázsiai borok édességükről voltak híresek. Ménandrosz erről így emlékezik meg: „A magyarok lakomához láttak… bort ittak ugyan, de nem olyant, amilyent nálunk szőlőből préselnek. Valami más barbár édes itallal töltötték meg magukat”. Dzsajháni megjegyzi, hogy „a magyarok itala mézből készült”, Anonymusnál pedig azt olvassuk, hogy „húst, halat, mézet ettek és bőven volt fűszeres boruk”. A belső-ázsiai hunok „bor tengri”-nek nevezték a hajnal istenét, amely szó egyúttal a „fehéres szürke” színt jelentette, amely feltehetően a forrásban levő bor habjára utal. Később a bor a belső-ázsiai hun és török népeknél már magát az italt jelentette. A XI. századi, majd későbbi magyarországi híradások szőlőhegyekről, szőlőművelésről és bor-készítésről tesznek említést.

A bortermő szőlő (Vitis vinifera L.). A paleobotanika szerint a Cissetes nemzetség, amelyből a vitis vette kezdetét a Kréta-kor végén jelent meg. A Kárpát-medencéből is származnak az alsó-oligocén idejéből szőlő-mag lenyomatok (Vitis hungarica Andr. N. Sp.), de a tertier végén itt kipusztult a Vitis silvestris Gmel. Bortermő szőlőmagok a Kárpát-medencéből már a római kor előtt is kerültek elő. Domitianus császár tiltotta ugyan a tartományokban a szőlőtelepítést és termesztést, Probus császár viszont Pannóniába sok szőlőt telepíttetett. Az írott források szerint a pannóniai borok savanyúak voltak és nem tartoztak a kedveltek közé. A római kori szőlők megérték a honfoglalást, hiszen a közben betelepült hunok és avarok is ismerték a szőlőművelést. A X. és a XI. századból egyre több említés történik a magyarok szőlőműveléséről és a szőlőművesekről. A kereszténység felvétele után betelepített szerzetesek hazájukból magukkal hozták az általuk megszokott szőlőfajtákat. A badacsonytomaji pálos kolostornak 1313-ban Ladomér fia szőlő területet adományozott; állítólag itt termeltek francia szerzetesek által hozott burgundi eredetű Pinot gris szőlőt, és éppen ez nálunk Szürkebarátként ismertté vált fajta tette híressé Badacsony vidékét. A Furmint francia származású és a XII-XIII. században került Tokaj-hegyaljára és az egri borvidékre. Legkorábbi szőlőfajtáink között ott volt a Gohér, a Bakator, a Kék és Fehér kecskecsöcsű, a Bajor, a Furmint, a Fehérszlanka, a Vékonyhéjú, a Betyárszőlő, a Fügér, a Mézes, a Lisztes, a Bakafánt, a Dinka, a Berkenyelevelű, a Szagos bajnár és a Rózsaszőlő. A középkorban Magyarországra a fehér borok, így a fehér szőlők voltak a jellemzők. Mátyás király Chamegnéből és Burgundiából vörös szőlőfajtákat hozatott. Uralkodása alatt került be a Kadarka. A középkori európai források kétféle magyar borról emlékeznek meg: egy magasabb alkoholtartalmú vinum frannicumról és egy gyengébb minőségű vinum hunnicumról. Csoma Zsigmond úgy véli, hogy a magas művelésmódot igénylő szőlőfajták (Szilváni, Leányka, Nagyfügér, Kolontár és Csókaszőlő) az ősi szőlők leszármazottai, hiszen Belső-Ázsiában a mai napig ilyen szőlőművelést folytatnak.

 

KURTA NOAH

(sárga, zöld noah)

Helyi direkttermő szőlőfajtánk (a direkttermő azt jelenti, oltás nélkül, közvetlenül telepíthető). A fürt tömött, rövid, a szemek gömbölyűek. Október végére érik be, éretten a szemek érintésre lepotyognak. Színváltozata lehet sárga, halványzöld. A szőlőszemek héja vastag, belül a hús labdaszerűen egybeáll, illatos, ízletes. Rothadásra kényes.

 

KORMIN

(komin)

Helyi direkttermő szőlőfajtánk. A fürt laza, hosszú, a szemek éretten kékek, hamvasak. A szőlőszem héja vastag, a húsa egybeálló. Jellegzetes illata van. Mustja, bora halvány rózsaszín, illatos.

 

 

 

FURMINT

A furmint, vagy furmin fehér borok készítésére alkalmas szőlőfajta, a Vitis vinifera Pontian Balcanica ága, jellegzetes magyar fajta, a legjobban aszúsodó magyar szőlő. Eredete nem pontosan ismert, vannak, akik szerint Dél-Itália, mások szerint a mai Horvátország és Szerbia területén elterülő Szerémség, de lehet a mai Magyarország is.

A fajtacsoporton belül megkülönböztethetünk fehér, piros és változó furmintot. A legelterjedtebben termesztett, domináns változat a fehér furmint egy későn – október második felében – érő fajta. Tőkéje erőteljes növekedésű, a talaj iránt nem igényes; közepes illetve bőtermő fajta. A levele alig tagolt, szélessége és hosszúsága nagyjából megegyező, vastag, kissé hólyagos. Fürtje laza, középnagy (átlagsúlya 10 dkg), bogyói közepes nagyságúak, sárgászöldek, napos oldalukon rozsdásak, hosszú nyelűek, kissé vastag héjúak, ropogósak, lédúsak, jól beérve szépen aszúsodnak.

Bora savdús, önálló, harmonikus összetételű, jellegzetes finom illatú és kellemes ízű pecsenyebor, illetve aszúsodva finom csemegebor (aszú, szamorodni) – ez az édes tokaji aszú alapszőlője.

Nemrég a világhírű borkritikus, Jancis Robinson is ódákat zengett erről a szőlőfajtáról, és mi csak egyetérteni tudunk vele. Rendkívül sokoldalú, készülhet belőle friss, körtés-almás, gyümölcsös bor. Komoly, nagytestű, gazdag és ásványos, amelyben fontos szerepük van ebben a talaj változatosságána, minden dűlőben más-más karaktert és stílust kölcsönöz a boroknak. Külön öröm, hogy egyre több kiváló ár-értékű bor is szerepel a száraz furmintok között. Illata birsalma, birskörte, barack – friss és aszalt-, őszibarack, szegfűszeg. A friss furmintokban kukorica, sósság, kovakő és föld.

 

HÁRSLEVELŰ

A hárslevelű (szlovákul Lipovina, németül Lindenblättriger, franciául Feuille de Tilleul ) a Kárpát-medence őshonos szőlőfajtája a Vitis vinifera Pontian Balcanica ágából. Minőségi fehérborszőlő, hazai elterjedtségét tekintve a kilencedik leggyakoribb fajta.

Tőkéje erős növekedésű, ritka lombozatú, egyenletesen és bőven teremő. Levele ép, kerek; fürtje igen hosszú, laza szerkezetű; bogyói közepesen nagyok, gömbölyűek, vékony héjúak, lédúsak. Napos, száraz fekvésű dűlőkben jól aszúsodnak.

Száraz borként a Hárslevelű sűrű, testes, zöldesarany színű, erős fűszer-, virágpor- és virágillatú ital.

Bora fajtajelleges, finom, hársméz illatú és zamatú, testes. Több éves érlelés során kiváló minőségű.

 

 

KÖVIDINKA

A kövidinka hazánkban egy őshonos, késői érésű fehér szőlőfajta. A természetes fajtarendszerezés szerint a balkáni változatcsoportba tartozik. Az Alföld szőlőtermesztésének meghatározó szőlője volt. További nagyobb ültetvényeit Közép-Európában – Szlovénia, Románia és a Balkán-félsziget bortermelő területein találjuk.

Kiváló termelési biztonságú szőlőfajta. Levele kerek, alig tagolt. Fürtje tömött, a bogyók zöldes pirosak, alacsony savtartalmúak. Késői érésű, rendszerint október második felében szüretelik, nem ritkán kisebb fagyok és lombhullás után. Ültetvényeit az őszi fagy gyakran megperzseli, ilyenkor az elvékonyodott bogyók a cukortartalmukat koncentrálják, jobb minőségű (18-22 mustfok) mustot adnak. A kövidinka ellenálló és alkalmazkodóképessége igen jó, talajban sem válogat, zöldmunka igénye kicsi, a téli, tavaszi fagyok után jól regenerálódik.

Bora könnyed, lágy kellemes zamatú bor, fajtajelleges illattal.Gyógynövényes, csalános, gyümölcsös illat, friss, szomjoltó, vidám ízvilág. Reduktív bor, irányított erjesztés alacsony hőmérsékleten tárolva.